Free background from VintageMadeForYou
-->

2015. január 5., hétfő

Miből lesz a cserebogár?

Egy rendhagyó bejegyzés következik, ami ugyan nem igazi alkotás, de mostantól szorosan főződni fog hozzá :)
Október közepén befejeztem az alkatrész eladást és azt gondoltam innentől csak az ékszerekre koncentrálok, de nem így történt :( A lakást némiképpen átrendeztük, festettünk orvoshoz rohangáltam és az idős kutyusunkkal is, így igazi alkotásra nem volt lehetőségem, bár a rendeléseket ez idő alatt is igyekeztem teljesíteni. Jött a karácsony és előtte kb 1 héttel lettünk készen a lakással, vagyis a nagy kupleráj alatt már megtaláltam a kanapét :D Az elmúlt majd 3 hét valahogy más volt. Ismét feleség és anya voltam, sütöttem (ezt nem vittem túlzásba nehogy sok kalória rakódjon ránk :) ), főztem és igyekeztem a lehető legtöbb időt a szeretteimmel lenni, a karácsonyfánkkal nem győztem betelni, mert az is teljesen más volt a megszokotthoz képest, de közben agyaltam végig. Nem tudom mit hoz az idei év, lesz - e lehetőségem alkotni, Ti mit szóltok majd hozzájuk, kellek - e még Nektek? Közben folyamatosan pakolásztam és próbáltam elképzelni milyen lesz a karácsony után, a lakás hogy fog kinézni és hogyan, hol fogok alkotni. Nem titok, hogy Kicsiyu Design - nal nagyon jóban vagyunk és bevallom nagyon irigykedtem, hogy neki lesz hobbi szobája, persze az irigykedés a lehető legjobb értelemben :) 
Az utolsó napokban jött a hirtelen ötlet, hogy biza nekem is lehetne egy alkotósarkom a lakásban és nem is zavarnék senkit :) Apa szerencsére azonnal belement, vagy csak a békesség kedvéért :)
Tegnap (vasárnap) délelőtt leszedtük az egész karácsonyi dekorációt és a fát, amitől még ennyire nehéz szívvel soha nem váltam meg és a takarítás után kezdődött a pakolás, no meg közben még több takarítás :D
Miből lesz a cserebogár?


6 évvel ezelőtt valaki ki akarta dobni, ő lett volna a következő kör a szeméttelepre. Akkor azt gondoltam, hogy a készülő hatalmas konyhámban majd jó helye lesz
Ebben az állapotában, de természetesen fiókokkal együtt volt az egyik legjobb társam, hisz az összes fűszerem elfért rajta. Majd amikor a szüleimhez költöztünk, akkor ő lett a térelválasztó és nagyon klasszul elrejtett magában sok apróságot
Majd közel 6 év sima lakk ruha után fehérbe öltözött és tegnap elnyerte az új funkcióját :)
ezzel az asztallal együtt, ami még a nagyszüleimé volt
 Így nézett ki tegnap estére és előtte látható a kis asztal, alatta jól látjátok, egy régi zománcos vödör, ami majd a szemetesem lesz :)
Íme a szekrény tartalma:


 A reggeli napsütéses fotók nem az igaziak :)


A lényeg! A polcokra végül kikerültek a sujtás zsinórjaim, mert ugye az az fő alapanyag, így elől a helyük :)
És a főszereplők, a behúzott gombok belőlük készülnek

 Tegnap Anyukám egész napja ráment, de az összes szalagom és csipkém itt látható, de ők majd egy másik projekt részei lesznek, no meg a fenti anyagok is helyet kapnak mellettük :)


Most nagy öröm van ám :) Végre - végre van saját kis sarkom és a tálcámat sem kell majd mindig elpakolni, sőt! Az étkezőasztalnál már enni is lehet és nem fél órával a gyomorkorgás után, mert ennyi idő kellett mindig ahhoz, hogy lepakoljak és elpakoljak alkotás közben. Ja és a család legnagyobb örömére már a hűtőajtót is lehet használni, mert a spejz ajtaja nem lesz rányitva :)

Hosszú és talán unalmas a bejegyzésem, de alig vártam, hogy megmutassam :)

6 megjegyzés:

  1. Tök jól néz ki, és nem semmi az a készlet! :)
    Sok vidám percet a kedves kis szekrénykével karöltve, és remélem sok szépet tudsz majd alkotni! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Mirci! Nagyon szépen köszönöm! <3 Igyekszem a továbbiakban is sok szépet alkotni :)

      Törlés
  2. Mesés lett a "kuckód"! Ennyi gyönyörű csipkét egy csomóban :o
    Szívesen gyönyörködnék bennük egyesével is. Boldog új évet, erőt, egészséget és jó alkotást kívánok! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Panda! Nagyon szépen köszönöm! :) A csipkéből sosem elég :D Ők már egy új projekt tagjai lesznek, amelyek remélem hamarosan már jönnek :)

      Törlés
  3. Rá sem lehet ismerni a régi konyhaszekrényre!
    Arra nem gondoltál, hogy belülről is kifesd? Sokat dobna az összképen, ha nem csak a "külcsíny", hanem a "belbecs" is megújulna. :)
    Egy kellemes szürke, vagy tejeskávészín szép és kellemes kontrasztot adna. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ecka! Köszönöm! :) AZ az igazság, hogy nagyon kellett sietnem vele, hogy minél hamarabb beköltözhessenek az alapanyagaim és azóta már a fél lakás bútorzatát is átfestettem, amelyekről jönnek majd a bejegyzések még :) Tervben van, hogy kap még egy réteg fehéret, illetve a belső is is más színt, de most az ékszerkészítésé a főszerep, ami a fő profilom, a "munkám" :)
      Anita

      Törlés